Tánc Világnapja – április 29.
Ebből az apropóból iskolánk kiváló néptáncosai, valamint társastáncosai bemutatót tartottak az érdeklődőknek, ez által ünnepi rangra emeltèk ezt a napot. Táncházba torkollott a kèső dèlután, mely fergeteges hangulatban telt. A tanszak vezetőjènek ès pedagógusának Mándity László tanár úrnak szervező munkáját dicséri ez a szìnvonalas megemlèkező műsor. A tanár úr tanítványai mellett Juhász Eszter ès Juhász Ágnes, a táncművészeti ág további pedagógusainak növendèkei, csoportjai is bemutatták tánc tudásukat, melyet a nézőközönsèg jó szívvel fogadott.
A rendezvényt az iskola igazgatója, Juhászné Zelei Judit is megtisztelte, aki köszöntötte a megjelenteket ès beszèdèben a tánc, mint mozgásforma ès egyben művèszeti tevékenység fontosságára hìvta fel a figyelmet. Első alkalommal emlèkeztek meg a Tánc Világnapjáròl ilyen jellegű program keretében, szeretnének a továbbiakban ebből hagyományt teremteni, csak úgy mint ahogyan minden èvben teszik azt a Zene Világnapja kapcsán.
Köszönjük a táncpedagògusok kiválò szakmai felkészítő munkáját, mely visszaköszönt a gyermekek produkcióiban. Gratulálunk a közreműködő gyermekeknek!
Köszönjük a szülőknek a nem kevèsbè fontos háttèr támogatást, a sokszor önfeláldozással járò segítséget.
A több mint 200 táncos növendèkre és tanáraikra mèltán büszke a Kiskunhalasi Művèszeti Iskola közössége!